A Figurinát 1983-ban alapította Siklósi Gábor és Fers Klára. Negyven év után ez volt Magyarországon az első magánbábszínház. Ma már állandó tagnak tekinthető Siklósi Eszter és Fenyvesi Attila is, továbbá szoros munkakapcsolatban állunk Pleszkán Écskával, Lóránt Lujzával, Raffay Zsófival, Mészáros Gyöngyvérrel és Pleszkán Évával.
A Figurina műsoraival rendszeresen megméretteti magát a hazai és a nemzetközi szakmai fórumokon (külföldi fellépéseinkről lásd az „Utazásaink” rovatot!) , de immár tíz éve jelen van különféle előadásával Budapest több színházának (Bárka, Kolibri, Komédium, Merlin) műsorán is.
A Figurina szakmai munkájának, sikeres pályázatainak köszönhetően rendszeres támogatottja a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Alapjának, a Művelődési Minisztériumnak és a Nemzeti Kulturális Alapnak. A két alapító tag – Siklósi Gábor és Fers Klára - 2010-ben Blattner Géza-díjat kapott.
A Figurina a bábművészet széles skáláján játszik: használ hagyományos bábokat, él a technika adta varázslat eszközeivel, van óriásbábos műsora, de jellemzően a fantáziára épülő kéz- és tárgyjátékokkal kívánja szórakoztatni, oktatni, kreatív játékra bátorítani a gyermekeket és a nyitott szellemű felnőtteket.
A Figurina műsorait – a bábművészet hagyományai szerint – általában maga írja, tervezi és készíti.
A Figurina szívesen viszi műsorait bárhová, de 2008 óta saját otthont épített Budapesten (lásd a „Kőszínházunk” rovatot!), ahol rendszeresen tart előadásokat kicsiknek és nagyoknak.
A Figurina életéről, terveiről igyekszünk beszámolni az „Aktualitások” rovatban, kérésre küldünk havonta Hírlevelet, de szívesen válaszolunk a munkánkkal kapcsolatos kérdésekre közvetlenül e-mailben, vagy telefonon is (lásd a „Kapcsolat” rovatot!).